Ezeket az idézeteket halhattátok az Ezelben is. Főleg Ramiz szokta őket elmondani, de van olyan is ami egy párbeszédből való. (Folyamatosan bővül)


Változni nehéz, fiam. De néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb.

Ez az élet rendje, fiam. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod.

Vajon mit néz az ember a másikon, amikor előtte áll? Leginkább talán azt, amit önmagában keres.

Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.

Tudod, hogy a sorsunk miért a tenyerünkben van megírva, miért az mutatja? Azért, mert ha kell, jól el tudjuk rejteni. És tudod, hogy miért? Mert az erő a titokban rejlik. A valódi céljainkat senki nem ismerheti, a sorsod a te titkod, ezért azt soha senkinek ne áruld el!

Akik egyszer elárultak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor előugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor aki megbocsátást kutat, az hibát követ el. Ugyanis a megbocsátás egyenlő a feledéssel. Ne tépelődj tehát sokat, hogy elnézd a bűneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tőrt már beléd döfték, ott van a hátadban, és csak mélyebbre fúródik, valahányszor mentséget keresel a tetteikre.

Vannak napok, amikor kicsit minden a helyére kerül. A bűnök, a hibák megbocsáttatnak, és még az idegent is nagy ölelés fogadja. Ilyenkor elégedetten dőlünk hátra, mondván: túl vagyunk a nehezén.

Néha (...) a sors anélkül írja az utadat, hogy téged megkérdezne, és ilyenkor bizony a véletlenek könnyen találkoznak, majd mikor azt érzed, ezen is túl vagy, akkor tárulnak eléd.

Az emlékeinkhez nem kell látni, azokat vakon is jól ismerjük.

Micsoda megfoghatatlan dolog ez a hűség! Vajon a titoktartás lenne a valódi hűség, vagy a hallgatás? Hallgatás akkor is, ha az életünk múlik rajta? Vagy egészen egyszerűen olyan, mint a halál, ahol nincs alkudozás, ha átlépted a határt, ott is maradsz. Bármilyen remény is élteti az embert, ha a hűség elillan, nincs, aki megmenthet bennünket a végzetünktől. Kicsit olyan, mint a gonoszság, az mindig ott lapul az emberben. Suttog nekünk valahol legbelül, mígnem elfelejtjük, kik vagyunk. Amikor pedig eljön az elszámolás ideje, már nem ismerünk hűséget.

Amikor az igazságból hazugság lesz, a barátból ellenség, a szerelemből gyűlölet és a szabadságból börtön, akkor már csak egy lehetőség marad: bosszú mindhalálig.

Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.

Megálmodhatunk bármit, a végén mégis magányosan ébredünk.

A magány nem akkor érezteti magát, mikor egyedül vagyunk, hanem mikor a ránk leső vadakkal szemben is egyedül vagyunk.

Így van ez! Mindig az marad egyedül, akit szeretnek.

A magány nem csak akkor érződik, ha elszakadunk a másiktól, sokkal jobban fáj, ha nem búcsúzhatunk el.

Két barát, bármit is tesz, eltávolodik egymástól, két ellenség viszont mindig találkozik.

Senki nem képes egy fél életen át hazugságban élni még úgy sem, ha önmagadnak hazudsz.

Van, hogy ölnünk kell, hogy élhessünk, és meg kell ölnünk a bennünk lévő szeretetet, még mielőtt az öl meg minket.

A hűség istenigazából nem is erény, inkább csak a szeretet vaksága.

A férfi, ha megcsalják, áldozattá válik, ahol a nő a hóhér. Míg ha egy nőt csalnak meg, ő ugyanúgy bűnösnek érzi magát.

Igen, sok rosszat tettem az életben, de aki emiatt azt mondja rám, hogy gonosz vagyok, az valójában sosem szeretett. Mindenkit nem lehet becsapni. Ha az ember nem szeret valakit, az azt jelenti, hogy senkit sem szeret? Vagy ha választ valakit, akkor mindenki mást eltaszít magától? Vagy ha útra kel, elindul a nagyvilágban, talán a poklokat is megjárja, egyet jelent azzal, hogy minden létező emberről le kell mondania?

Az élet mindig két lehetséges utat ad, kérdés, hogy melyiket választjuk.

Tovább >>>