Mostanában úgy tűnik a "művelődésre" próbállak titeket rávenni x'D. De tényleg nem tehetek róla . Meg ke osztanom veletek . A nagy rajongók biztos örülnek neki . Na szóval van az egyik részben egy vers . Vagy is idéznek belőle ez pontosan a 6-ik részben található. Amikor Eysan be megy Ömerhez a börtönbe . Ott pontosan így hangzik el . " Mind megöljük kedvesünket egyszer, bárhogy csűrjed és csavarjad. Míg egyik villámló szemmel öl majd, a másik lágyan, gyengéden nyújtva kart. A gyáva fegyvere a csók s a bátoré, a vérző, de enyhébb sebet ejtő kard. Sok akkor öl hogy ifjú még, sok őszen, vénen  és a mámor is folyt, az arany. Mind kélyes cselvetés. De ki irgalmas késsel öl, mert leggyorsabb a kés. Ez hosszan, az kurtán szelet. Ad vesz, s az életé. Ez sír hogy megteszi amaz nem is tekint felé, mert mint megöljük kedvesünk, s nem mind halunk belé . S az ilyen szégenyhalál nem is hal,nem bizony.  Zsebkendő nincs szemén, hurok nem folytja kábítón. Nem rántja lábát a pribék. Előre, a bitón." Most elhoztam nektek a teljes verset . Kattintsatok a Bővebben >> -re


 

Kosztolányi Dezső: A Readingi fegyház balladája

Skárlátszínű fegyverkabát
Nincs rajta, mint előbb,
Mert vér és bor csorgott kezén,
Úgy is fogták el őt,
Az ágyában gyilkolta meg,
Kit szeretett, a nőt.

Fegyencek közt járt, szürke-rossz
Darócruhát kapott;
Fejébe kis sportsipka volt
S ment fürgén, vígan ott;
De nem láttam embert, ki igy
Bámulta a napot.

Nem láttam még embert, ki így
Nézett ama darab
Kék sátorrongyra, melyet itt
Égboltnak hív a rab
S minden felhőre, mely ezüst
Vitorlával halad.

Más szenvedőkkel jártam én
Az udvar más körit;
Töprengtem ép, miért lehet,
Mit tett e bűnös itt
S mögöttem így szólt valaki?
"Ezt itt ni felkötik."

Jézus! Forgott az udvar is,
Azt hittem, elesem,
Mint izzó érc-sisak az ég
Kigyulladt sebesen;
S nem fájt, mi eddig fájt belül,
A lelkem sebe sem.

Csak most tudtam, mért sietett
Oly lázzal ez az egy,
Mért nézte a máglyás napot,
Mért volt arcán a jegy;
Megölte azt, kit szeretett
S most majd utána megy.

De mind megöljük kedvesünk,
Bárhogy csűrd és csavard,
Egyik villámló szemmel öl,
Más lágyan nyújtva kart,
A gyáva fegyvere a csók,
A bátoré a kard!

Sok akkor öl, hogy ifjú még,
Sok őszen, vénen és
A Mámor is fojt, az Arany,
Mind kéjes cselvetés:
De ki irgalmas, késsel öl,
Mert leggyorsabb a kés.

Ez hosszan, az kurtán szeret,
Ad-vesz s az életé;
Ez sír, hogy megteszi, amaz
Nem is tekint felé:
Mert mind megöljük kedvesünk
S nem mind halunk belé.

És az ilyen szégyenhalált
Nem is hal, nem bizony
Zsebkendő nincs szemén, hurok
Nem fojtja kábítón,
Nem rántja lábát a pribék
Előre a bitón.

S ez néma őrei között
Lassan nem senyved el;
Nem őrzik folyton őt, ha sír
S Istenhez esdekel;
Nem őrzik, hogy rab-életét
Csalfán ne csenje el.

Rémes reggelre nem riad,
Hogy jönnek érte már,
A Pap fehérbe didereg,
A Bíró zordan áll
Éjszín palást az Igazgatón
S az arcán sárga Halál.

Nem ölt kapkodva rabruhát,
Míg lelkét marja a láng,
Nem nézi durva Doktor őt,
Amint idegje ráng,
Zsebórájával, mely zuhog,
Pörölycsapás gyanánt.

Nem pörzsöli föl karcoló
Torkát a szomjuság.
Ha kesztyűsen jön a bakó
A néma kapun át
S hármas szíjjal megszünteti
Szomját meg a tusát.

Nem hallja a Halotti Imát
Főhajtva, mereven,
Míg borzalommal ocsudik,
Hogy hisz még eleven,
Koporsóját se látja künn
A vad vesztőhelyen.

Nem nézi az üvegtetőt,
Mint annyi-annyi más:
Nem mond imát, hogy gyors legyen
A végső-bús csapás;
Nem érzi, hogy csókolja meg
Az arcát Kajafás.